„Baleset fog érni és elégsz, ha engedély nélkül olvasod el a naplómat.”
Fan Vote Winner / Alap baba

Április 14.
Begurultam a Coffin Bean-be egy tripla koporsócsínóért, és hogy találkozzam a vakmerő társammal, Robeccával. Mesélt nekem a rakéta csizmáiról és arról, hogy talán ki tudunk találni valami hasonlót a kerekesszékemre. Tudtam, hogy késni fog, mindig is ilyen volt, így elhoztam a kávét és kigurultam a teraszra. Csak ültem ott és élveztem a napsütést, amikor olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Megfordultam és egy vérmacska kölyök volt a másik asztalnál, és engem bámult. Adtam neki egy hullámot, ami további kérdések feltevésére bátorította. „Miért vagy kerekes székben?”, hangzott az első kérdés, majd az Anyukája, aki épp belekortyolt a kávéjába, félig köhögésben tört ki, félig pedig fuldoklás jeleit adta. Én csak nevettem, majd elmondtam a hölgynek, hogy ez egy teljesen normális kérdés, és nem bánom, ha válaszolnom kell rá. Legalábbis nem bánom, ha tisztelettudó szörnyek akarják tudni a választ, főleg gyerekek. De olyanoknak nem, akik olyanokat kérdeznek, amire tudják a választ, például: „Ugye nem fertőző?”, vagy „Mikor leszel jobban?” „Csak együttérzésre vágysz?”. Ezekre más fajta válaszaim vannak. Ilyenkor a kedvencem az, hogy egy száz méteres szikla maga alá temetett a tíz centis vízben. Általában tágra nyílt szemekkel néznek, és az első szavuk a „Nem lehet!”. Utána már az eszüket is használni kezdik és „Várj… mi?”. Ekkora én már rég elgördültem és rájuk hagyom, hogyan fejtik meg az igazságot. De a kicsiknek, mint a vérmacska kölyöknek elmagyarázom, hogy egyszerűen így születtem. Az uszonyom sose működött. Nem sajnálnak meg azonnal vagy mondanak valami kínosat, csakhogy jobban érezzem magam. Inkább csak vállat vonnak és elfogadják, vagy megkérdeznek, meglökhetnek-e.

Április 20.
Miért van az, hogy izzadság nélkül átugratok egy gödröt, de amikor meghallom a Gigi Grant nevet, úgy kétségbe esek, mint egy vámpír a szoláriumban? Persze, azon kívül, hogy olyan cool, mint a folyékony nitrogén, édesebb, mint egy teherszállító verseny kerekesszék és halálian elképesztő. El sem hiszem, hogy egy közös óránk sincs, ami mondjuk jó, mert biztosan nem tudnék koncentrálni, ha ott lenne a teremben. Nem mintha azokban a termekben sokat koncentráltam volna, ahol ott sem volt. Az lenne a legjobb, ha „véletlenül” összefutnánk az ebédlőben, és pont én venném el az utolsó adag desszertet, így kénytelen lennék kárpótolni egy kávéval, vagy mozival. Az menő lenne… ha negyedikes lennék.

Május 1.
Tudod, mi eszméletlenül klassz? Amikor a Monster High kinti medencéjét karbantartás miatt leengedik, és a munkások ottfelejtik a rámpájukat. Na és mi a még ennél is jobb? Nekirugaszkodni a rámpának és YEEEEE HAWWW! és elég levegőt beszippantani, mert a másik oldalon Vércse igazgatónőnek le kell vennie a fejét, hogy be tudja mérni a függőleges magasságot. Tudod mi nem klassz? Amikor azt mondja, „Csodás ugratás Mr Wake, és lenyűgöző landolás”, és én azt hiszem, ezt azt jelenti, „Csodás! Egész nap ezt csinálhatom.” Aztán rá kell jönnöm, hogy így értette: „Nos, csodálom a kalandvágyadat, de nem mehetek el amellett, hogy figyelmen kívül hagytad a ’Belépni tilos – Átépítés’ feliratot, ami két óra büntetést jelent számodra, ahol ezerszer fogod leírni, hogy NEM CSINÁLOK TÖBB MUTATVÁNYT ÁTÉPÍTÉSI TERÜLETEN.” Haver…

Május 8.
Lent vagyok a parton, épp kardio edzést tartanék a sétányon, amikor hallom, „Ó, a bal oldaladon!”, és Gigi fut felém. „Szuper, épp belefutok Gigi-be”, gondoltam elsőre. A másik gondolatom pedig az volt, „Hát ilyen az én formám”, mert utálok csak úgy belefutni szörnyekbe – nem érdekel kiről is van szó. SZÓVAL elkiáltottam magam: „Az utolsó fizeti a kávét!” Azt hittem, ez eltereli a figyelmét annyira, hogy egy kis előnyhöz jussak, de kiderült, hogy nagyon is versenyképes. A végén még én kalandoztam el, amikor visszanézett, kacsintott és mosolygott egyet. Nem tudom, mennyit nyom egy pillangó, de amik a hasamban kavarogtak, tuti rám adtak pár kilót, és talán ezért is kértem visszavágót.

Május 15.
Gigi-vel már egy ideje együtt lógunk, és nem tudom, hogy ez ’hivatalos’ randizást jelent-e, de azt biztosra mondhatom, hogy senki mással nem szeretnék gurulni. Nagyon jól kijövünk, gondolom, mivel mindketten tudjuk, milyen érzés valamihez kötve lenni: ő a lámpáshoz, én a székemhez. De csak azért mert kötelék fog valamihez, nem jelenti azt, hogy rabnak kell lenned. Ő is nyitott nagyon sok mindenre. Ami azt illeti, ma küldött egy linket, aminek a címe az volt, „Szeretnél 200 mph-val menni kerekesszékkel?” Haver, abban a videóban egy szörny búvárkodott… a székével. Nagyon ott vagyunk.

Május 20.
Elgurultam a szörny csemete kórházhoz, hogy meglepjem valamivel a kis haveromat, River-t. Szeretek a szörnycsajokkal és szörnyekkel lógni ott, és próbálok nem kedvencet választani, de vele nagyon különleges a kapcsolatom. River valami szindrómában szenved – nem próbálom meg kimondani vagy lebetűzni – de ennek hála újra meg kell tanulnia motocross-ozni. Az egyik barátom, Dr J, aki itt terapeuta, kért meg engem, hogy próbáljam meg rábeszélni River-t a fizikoterápiára. Dr J az egyik legokosabb zombi, akivel valaha találkoztam, de a szíve közel sem olyan nagy, mint az agya. Ez talán a munkájával járhat együtt. Három fontos dolgot kell tudni a fizikoterápiáról, 1: lassú. 2: fájdalmas. 3: szükséges. River már kettőn túl volt, viszont amikor találkoztam vele nem volt biztos a harmadikban, mert úgy gondolta nem segítene, az orvosok pedig tanácstalanok voltak, így nem tudtam, változtathatok-e valamit is. De sosem hátráltam meg egy kihívás elől sem, szóval azonnal alámerültem. Odagurultam a szobájához és megálltam az ajtaja előtt. Először úgy csinált, mintha nem vett volna észre, szóval elővettem az iCoffin-omat és játszani kezdtem egy játékkal. Egy idő után éreztem, hogy engem néz és végül megkérdezte, „Mi ez a játék?” Mondtam neki, hogy ez a Dead Fast 3. „Játszottam a Dead Fast 2-vel, mielőtt beteg lettem.” Mordultam egyet és folytattam a játékot. „Igaziak azok a tetkók?” Igennel válaszoltam. „Fájt?” Ismét igen volt a válasz. „Anyu és Apa nem engedik, hogy tetoválásom legyen, még a szülinapomra sem kaphatok.” „A tetoválás nagy felelősség” - mondtam neki – „talán nem gondolják, hogy készen állsz rá.” „A szüleim is pontosan ezt mondták, de már majdnem 10 vagyok és nagyon felelősség teljes.” Megkérdeztem, miért nem gondolják felelősségteljesnek. Egy ideig nem válaszolt, majd csak annyit nyögött ki, „A fizikoterápia miatt.” „Na, igen. Sok szerencsét, majd később ütközünk.” Tudom, ez egy kicsit durvának hangozhatott, de rájöttem, hogy őt már megvesztegették és megfélemlítették mindennel, amivel csak lehetséges, úgyhogy csak tovább gurultam. Amikor a következő héten visszamentem, Dr J tudni akarta, mit mondtam River-nek. Először azt hittem, csak súlyosbítottam a problémán, de aztán elmagyarázta, hogy nem azt állítja, hogy nem volt izgatott a fizikoterápia miatt, de megcsinálja. Ennek hat hónapja. Holnap megy haza, és mindenki nagyon büszke rá, hogy milyen keményen dolgozott azért, ahol most lehet. Ezért gondoltam, hogy megérdemelne egy ’tetkót’. Természetesen nem igazit, de Wydowna művészi tehetségével, Ghoulia agyával és az én… hát igen, én adtam nekik az ötletet, és feltaláltak egy vízhatlan festéket, ami pont úgy néz ki, mint az én tetkóim. Természetesen először megbeszéltem a szüleivel, és benne voltak. River talán egy kicsit csalódott volt, amiért nem igaziak, de miután elkészültek, a mosolya két szobát is megtöltött volna.

Forrás: Tomi fordítása / monsterhighfansite © 2016